16. Fejezet

Körtánc az élettel

2.Rész: Amikor a csillagok találkoznak

"Próbáltam veled együtt menni,

de az éjszaka egyre sötétebb lett.

Azt hittem, hogy mellettem vagy,

de utánad nyúltam, és elmentél.

Néha hallom, hogy hívsz

Valamilyen elveszett és távoli partról.

Hallom, hogy halkan sírsz,

Azért ami régebben volt.

Hol vagy most? Elvesztél?

Meg foglak még találni?

Egyedül vagy? Félsz?

Keresel engem?

Miért mentél el?

Nekem maradnom kellett.

Most mégis érted nyúlok.

Várni fogsz rám?

Várni fogsz rám?

Látni foglak majd megint?

Magaddal vitted azt,mikor elhagytál

Ezek a sebhelyek, már csak nyomok.

Most elveszetten és sérülten vándorol

ez a szív, amit rossz helyre raktam.

Hol vagy most? Elvesztél?

Meg foglak még találni?

Egyedül vagy? Félsz?

Keresel engem?

Miért mentél el?

Nekem maradnom kellett.

Most mégis érted nyúlok.

Várni fogsz rám?

Várni fogsz rám?

Látni foglak majd megint?"

/Red-Hymn for the missing/

(Fordította: Kriszking20)

*~*~*~*~*

  Az erdő zengett a kiáltástól. Jason az ágyában ült és arcát a kezébe temette. Szemét könnyek égették. Apja és húga az ajtóban termettek.

-Jason, jól vagy? -kérdezte Alexa.

-Csak... egy rémálom. Nem értem... miért, miért álmodok. Miért én? Eddig Lea álmodott. Nekem nem kellene látnom semmit.

-Lehet, hogy túl sokat gondolsz rá. -mondta Edmond.

-De nem róla álmodtam, csak Dreamlightról és Firehunterről.

-Lehet, hogy az ő képükben látod magadat és Leát. -jelent meg hirtelen Winston is. -Mondd, mit álmodtál?

-Farkasok, kígyók vették körbe Firehuntert és Dreamlightot. Majd rájuk támadtak, mikor Firehunter és Dreamlight két ellentétes írányba kezdtünk futni. Frehunter egy vörös sólyom kapta el. Alexander sólyma. Dreamlight megpróbalta elcsalni őket. De őt is elkapták. Majd egy pisztolyt láttam, mely nem tudom, honnan került elő. És lövés dördült. Meg kell találnom!

-De ha Fireunter is ott volt talán jobb, ha egyenlőre itt maradnál. -mondta aggódva Winston.

  Jason maga elé meredt pár pillanatig majd felkapta a kabátját és az ajtóhoz sietett.

-Ezek nem jelentenek semmit! Értitek? Semmit! Nem látom a jövőt!

-Nem azt mondtuk csak éppen... -kezdte Winston.

-Nem érdekel! Csak éppen mi!? Sajnáltok engem?

  Jason kinyitotta az ajtót, de ott már Niki állt Opalal, Lupával, és Biancával.

-Lea nem ez várná tőled! Hogy így gyáván megfutamodj a gondok elől! -mondta Niki.

-Ő futamodott meg! Nem mondta el nekem! És elment! És képes volt rám támadni!

-Hát nem érted? Ő meg akart védeni! -felelt Bianca is.

-Így?

-Jason, talán én tudom a legjobban, mit érzel... -folytatta Bianca. -De ezzel még nincs vége, ezt te is tudod. Hiszen te magad mondtad, Andrewnek. Ha most mi feladjuk, ők is feladják. Alexander készül valamire. És tudnunk kell, hogy mire.

-Te tudtad? -hőkölt hátra Jason. -Te tudtad!

-Jason, várj!

  De Jason már ott sem volt. Csak futott és futott. Nem tudta merre. Körülötte a faleveleket felkapta a szél. Firehuter mellette futott. Majd az egyik szikla szélén megtorpant. Szívét marta a fájdalom. Az égen villám cikázott át. Hirtelen mindent megvilágított. Jason térdre esett, Firehunter pedig szorosan mellé állt.

-Firehunter, valamit tennünk kell! Egyszerűen nem bírom tovább.

-Nem fogsz elmenni. Találkozni fogsz vele még. De időt kell adnod. -jelent meg Bianca Jason mögött.

-Időt? Mégis kinek? Leának, hogy meggondolja magát? Vagy talán Adamnek, akit a barátomnak hittem, mégis elárult?

-Adam nem árult el! Ő segiteni akar.

-Tényleg, na és hogyan?

-Kérlek, bízz benne. -mondta Bianca. Majd hátat fordított és elment.

-Persze. Én már csak magamban bízhatok.

*~*~*~*~*

  Apám dühösen jött felém a folyosón. Máskor talán megijedtem volna, de most nem. Büszkén álltam szembe apámmal. A suliban rászoktam a verekedésre. Amíg az erdőben voltam az ottani erőmet nem használtam fel mások ellen. Most viszont a dühöm forrongott. És amin magam is meglepődtem, nem csillapodott. Néha átalakult kétségbeeséssé. Ilyenkor elvesztettem önmagam. Sokszor Adam, néha pedig egyik másik tanár kapart fel a földről. Most is ez történt. Apám megállt mellettem, majd megragadta a karomat. És magával vonszolt egészen az ajtóig. Tovább már nem tudott, mert kirántottam magam a szorításából.

-Lea nem csinálhatod ezt állandóan! Mégis mi ütött beléd!?

-Mi lenne ha békén hagynál!? Tűnj el!

  Ekkor Adam jelent meg a hátam mögött. De nem volt egyedül. Alexander komor ábrázattal sétált mellette.

-Lea, kérlek gyere velem. -kérlelt Adam zöld szemeivel, de hangja határozott parancsként zengett.

  Majd megragadta a karomat. Hirtelen elegem lett abból, hogy mindenki ide oda taszigál. Kezdtem nemcsak, hogy elveszteni, de teljesen feladni önmagam. A fejem hirtelen zsibbadni kezdett az erőm elhagyott. Az ajkam beszakadt az előző verekedésben, melyet egy nálam jóval magasabb és erősebb sráccal vívtam meg ezúttal. És neki volt mersze visszaütni. Egyre többször kötöttek belém fiúk, akik akartak is tőlem valamit. De egyikük sem azt kapta, amit akart. Adam pedig sose volt ott. Jason ott lett volna, hogy megvédjen. Adam a folyosó végén szembefordított magával.

-Lea, én.. sajnálom. De könyörgök az isten szerelméért fejezd be ezt az egészet.

-Te kéred ezt tőlem? Pont te? Nem voltál ott... -a hangom kezdett elhalkulni. Úgy éreztem mintha most jöttem volna a sivatagból, a torkom teljesen kiszáradt.

-Nem. De mostantól fogva apám azt akarja, hogy velünk élj.

  Az arcomon könnyek folytak végig. Nem töröltem le őket, nem törődtem velük. Amióta a városban voltam mintha egy forgószélben lettem volna. És most is émelyegtem, és a hányinger kerülgetett. Adam ekkor felemelte az arcomat.

-Delután nem mész haza. Apám nálunk elrendezett neked egy szobát. De beszélnünk kell.

-Nem akarok beszélni veled, és senki mással!

  Ekkor váratlanul Alexander jelent meg mögöttem. Megragadta a karom olyan erővel, hogy felszisszentem. Adam a homlokát ráncolta, de meg se mert mozdulni. Alexander magával húzott a limuzinig.

-Apám nem lenne jobb ha én vinném...

-Nem! Szállj be te is! -dörrent Adamre Alexander. Adam szó nélkül engedelmeskedett.

  A limuzinban Andrew ült előttem és rám vigyorgott. Gyilkos pillantásokat lövelltem felé.

-Na mi van? Csak nem kaptál ki kicsilány? -kérdezte gúnyosan Andrew.

-Fogd be! Vagy neked is kijut abból amit ők kaptak! -sziszegtem Andrew felé. Körmem a fekete bőrkárpitba mélyedtek.

-Úh, de megijedtem.

  Ekkor már beült Adam és Alexander is, így hát nem mozdultam. Ekkor Alexander rám nézett. Szemei gonoszul villogtak.

-Úgy látszik elfelejtetted a mi kis alkunkat.

-Az alkunk arról szólt, hogy el jövök veled és te békén hagyod a többieket. -feleltem nem kis éllel a hangomban.

-Úgy érzem, kezded elfelejteni kivel is állsz szemben. -folytatta Alexander nyugodt hangon.

  A kocsi hirtelen megállt. Az utcán rengeteg ember állt. Körbevették a kocsit be akarták verni az ablakot. Rengetegen voltak a szegénynegyedből és még jó páran a gazdagabbak vagy közemberek közül. Lázadás tört ki mindenütt. Egy- két ember hatalmas táblákat tartott a magasba többnyire ilyen feliratokkal: 'Szabadság! Le a falakkal!'. Alexander engem figyelt.

-Ezt le kell állítanom.

-Szóval ezért van szükséged ránk. -mondtam mielőtt folytatta volna. -Hogy megnyugtassuk a népet. Hogy ne lázadjanak. Hogy azt tegyék, ami rossz.

-Ugyan. Nem kérem, hogy tegyenek valamit. Nekem az is elég, ha nem lázadnak.

-És mit akarsz tenni? -kérdezte Adam.

-Én semmit. De ti igen.

-Tessék? -kérdeztem.

-És már ma délután. Lesz egy kis előadásotok.

  A gyomrom görcsbe rándult. És a kocsi is tovább haladt. Hirtelen émelygés tört rám.

-E.. előadás? -kérdeztem.

-Igen. A lázongó tömegeket le kell nyugtatni vagyis el kell mondani milyen borzalmas dolgokat éltetek át odakint. Akkor nem akarják majd romba dönteni a falakat.

-Azt akarod, hogy hazudjunk!? -ugrottam fel a helyemről, mire Adam visszarántott az ülésre. Alexander vigyorogva figyelte a jelenetet, míg Adammel dühödten meredtünk egymásra. -És ha nem? -kérdeztem tovább, mire Adam a karomat is megszorította.

-Azt gondolod, hogy az a kis falu ott az erdő közepén, sokáig fennmarad a katonáim gyűrűjében? Persze, ha gondolod azonnal ki adhatom az elfogatási parancsot a barátaid ellen. Lehet, hogy a nyilvános kivágzás lehűti a népet...

-Ne! -kiáltottam fel. -Legyen, megteszem.

-Jó kislány. Látod? Tudsz te, ha akarsz. Amint hazaértünk megkapod a ruhád és a szöveged.

-Szöveg?

-Persze. Hiszen nem hagyhatom, hogy csak úgy improvizáljatok. De ne aggódj, a legtöbb szöveget Adamre írtuk. Neked főként egyet kell értened vele.

  Ekkor a kocsi felhajtott a feljáróra.

-Nos, készülődésre fel. -mondta Alexander majd mindannyian kiszálltunk a kocsiból.

  A ház körül rengetegen sürögtek- forogtak. Andrew karon ragadott és felkísért a szobámba Dreamlighttal együtt. A hatalmas ház annyira idegennek hatott. Az ágyon két doboz hevert. Mindkettő mély, olivazöld volt, fehér szalaggal átkötve. Felbontottam az elsőt és egy hasonlóan zöld ruha volt benne. Tapintásra puha volt mint a bársony. Egy pillanatra rabul ejtett a gyönyörű ruha, de aztán olyan fájdalmat éreztem a szívemben, mint még soha. Leültem az ágy szélére a ruhával a kezembe majd az arcomat a kezembe temettem. A szemem égett, a szívem lángolt. A fürőszobába mentem és megengedtem a csapot. A torkom elszorult. Majd két tenyerem a folyó víz alá helyeztem és megmostam az arcom. A szoba fényárban úszott ahogy kitisztult a látásom. Hogy süthet ilyenkor a nap? Csak most figyeltem meg jobban a szobát. A szoba fala vörös volt, mint Skyflyer tolla. Az egyik terasz ami az emeletről nyílt az enyém volt, de amikor ki akartam nyitni, az ajtó nem engedett. Az ablakom előtt egy sólyom szállt el, de nem láttam, hogy milyen pontosan. Kulcs pedig nem volt a zárban. Nevetséges volt azt feltételeznem, hogy nyitva van. Így hát tovább sétáltam. A berendezés a szekrényen és az íróasztalon kívül mind fekete, zöld vagy szürke szinű volt. Ruhák nem voltak a szekrényben. Gyorsan magamrakaptam a ruhámat. Tökéletes volt. Utáltam. Gyönyörű volt. Gyűlöltem. Szívem szerint letéptem volna magamról. A szöveg az asztalomon volt. Gyorsan kihajtogattam, majd elolvastam. Tényleg nem volt sok, de azért épp elég, hogy újra rám törjön a rosszullét. Ezután kinyitottam a másik dobozt. Abban fülbevalók voltak, egy nyaklánc, cipő, és egy vörös virág. A virágot a hajamba tűztem, majd a többi kiegészítőt is magamra aggattam. Dremlight a szobában maradt. Mikor kiléptem a szobámból egy sminkes, meg egy fodrász ugrott nekem azonnal. A bőrőmet mattították rengeteg púderrel, a szememet spirállal kihúzták. A hajamat középen ketté választották és oldalra fésülték. Utáltam így hordani a hajam és persze azt még jobban, ha idegenek bebráltak vele. De nem tehettem semmit. Adam szobája elé mentem és bekopogtam.

-Szabad! -kiáltott ki. És én szép lassan benyitottam.

-Beszélni akartál velem. -mondtam mikor beléptem.

  Rajta hasonló a ruhámhoz zöld inged és fekete öltönyt viselt.

-Igen. De most úgy tűnik mégsem alkalmas. -felelt.

-Te sem tudtál erről?

-Nem.

*~*~*~*~*

  Jason a rét szélén állt. Windy magasra repült, Alexa csak figyelte, ahogy Jason is.

-Bárcsak a helyében lehetnék. -szólalt meg Jason.

-Akkor Leához repülnél. Ugye?

-Odamennék és kiszabadítanám. De visszajönnék. -tette hozzá Alexa arcát látva.

-Szeretlek. -mondta Alexa majd átölelte bátyját. Jason pedig nem emlékezett, mikor esett utoljára annyire jól, ahogy húga törődött vele.

-Én is.

  Ekkor egy sólyom szállt el felettük és ült le az egyik ágra. Jason egy pillanatig döbbenten bámulta az ismerős madarat, majd odafutott hozzá. Nightdreamer. A csőrében egy üzenet volt. Jason gyorsan elolvasta. Majd futásnak eredt. Nem figyelte merre megy a lába ösztönösen a jó irányba vitte.

  Niki egy széken ült, Edmond az ablakon merengett kifelé. Winston állát dörzsölgetve járkált fel és alá mikor Jason betoppant. És elhadarta mi történt. Hogy a levelet Adam írta. És, hogy van egy terve. Niki elszaladt Biancához. Amikor visszatértek Jason már fel s alá járkált, mint ahogy Winston is előtte. Bianca kikapta a levelet Jason kezéből és elolvasta, majd győzedelmes mosolyal Jasonhöz fordult.

-Látod? Ugye megmondtam?

-És addig mi lesz?

-Várj türelemmel.

-De... Mi van ha..?

-Jason addig már nem lesz semmi baja.

-Biancának igaza van. -lépett Jasonhöz Edmond. -Alexandernek még szüksége van rá.

-Csak az a kérdés, hogy mihez? -emelte meg ismét a hangját Jason. -Hát nem értitek? Minden pillanatban azért rettegek, hogy elveszítem őt.

-Néha az az érzésem, te azt gondolod mi nem szeretjük őt, ugyanúgy mint te. -mondta Bianca.

-Srácok elég! -kiáltott fel Niki. -Azzal nem segitünk se Leán, se máson, ha itt ülünk és marjuk egymást.

  Jason sarkon fordult és bevága az ajtót maga mögött. Az erdő és a tisztás nyugodt volt. A vörös avarszőnyeg már vastagon fedte a talajt. Night felemelte a fejét mikor meglátta Jasont. Nemsoká Romolus is követte. Jason végigsimított a kanca puha, bársonyos pofáján.

-Lea azért hagyott itt, hogy a segitségemre legyél. Hát most szükségem is van rá.

  Night mintha csak értette volna halkan felnyihogott. Firehunter pedig kilépett a fák közül. Jason gyorsan fellendült a nyeregbe és Nightot a város irányába fordította. És hármuk árnyéka összeolvadt mikor elnyelte őket az erdő.

*~*~*~*~*

  Hatalmas volt mindenütt a nyüzsgés. Alexander elém állt. Felemlte az arcomat.

-Hm... A sminkesek jó munkát végeztek. -vigyorgott rám. Gyorsan elfordítottam a fejem.

  Mikor Adam megjelent felkarolt majd kiléptük az esti, halványodó fénybe. Rengetegen ültek, álltak odakint. És a legtöbben lázadók. Egy magas vékony, és magát humorosnak képzelő alak állt velünk szembe. Haja vörös volt, de volt benne egy világosszőke tincs. Szeme színe olyan volt, mint Nedé. Ijedten vettem észre, hogy mindenütt kameráket állítottak fel. És az előttem levő magas épület oldalán egy kivetítő állt. Magamat és néhány régebbi hírt láttam magamról. Majd leültünk a kihelyezett székekre. Kérdés kérdés után hangzott el. És játszottuk a szerepünket. Alig vártam, hogy vége legyen.

-Hát akkor már csak egy kérdésem maradt hátra.. -mondta a műsorvezető. -Gondolom, a cégnek nagyon hasznos, hogy önök épségben megkerültek. Mik a terveik, a jövőre?

  Adamre pillantottam, aki feszülten meredt a műsorvezetőre. Valószinüleg erről az ő szövegében sem esett szó. Alexander pedig felállt.

-Bocsásson meg, de erre én magam adok választ.-mondta Alexander. -De nem most. Szerintem a fiatalok elfáradtak, és hogy mik a terveik a jövőre, azt egy későbbi meglepetének tartogatjuk. Mára legyen elég ennyi.

  A nép erre egységes tömegként hördült fel. Kiáltották némelyek a nevemet, némelyek cifrább dolgokat. "Nem hiszünk nektek!", "Ez csak színjáték!", "Lea mondja el az igazat!", "Úgy van! Alig beszélt! Hol van az igazság!?". Alexanderre pillantottam. Épp inteni készült az őröknek. Adam kétségbeesetten nézett rám. Lassan felálltam. Nem hagyhattam, hogy mindenkit szitává lőjön. A hangom erőteljesnek és erősnek tűnt. Pedig egy cseppet sem volt az. Valamit biztosan babráltak a hangosítással.

-Emberek! Kérlek hagyjátok abba! Hallani akartatok? Hát hallgassatok meg! Amit mondtunk... mind igaz. -az emberek megint felhördültek. "Hazugság!" -Odakint semmi sincs, amiért érdemes lenne harcolni. -ekkor Adam mellém lépett és megfogta a kezem.

-Elég mára ennyi... -mondta hangosan. Rápillantottam meglepve. -Ez elég volt, hogy megelőzz egy katasztrófát... -suttogta a fülembe. Bólintottam, viszont ekkor Alexander a másik oldalamra lépett és elkapta a karom, majd a fülembe suttogott:

-Ne hagyd abba! -meglepetésemre Adam közelebb lépett hozzá.

-Mára elég ennyi, bocsássanak meg nekünk, de elfáradtunk. Mennünk kell. -Adam ezzel levezetett az emelvényről. Négy őr követett minket, majd hirtelen az egyik Adam vállára tette a kezét.

-Az apád azt üzeni, várd meg itt. A lány mehet tovább.

-Nem!

-Lea, lehet, hogy jobb lenne...

-Itt akarok maradni. -makacskodtam.

-Lea, kérelek...

-Hát végül is miért is ne? -jelent meg Alexander. -Hátha, ő is okul belőle. Bár ezt most jól csináltad, ennek köszönhetően elkerülted azt, ami most jön.

  Adam összevont szemöldökkel és mereven állt az apjával szemben. Szemeiben egy cseppnyi megbánás sem látszott.

-Szóval, miért csináltad ezt? -kérdezte Alexander Adamtől.

-Nem kellett volna Leát ilyesmire kényszerítened!

-Úgy látom a szerelem elvette az eszedet, lehet, hogy eddig nem fogtalak elég keményen, fiam, de ezen változtatunk.

  Ekkor az őrök közül az egyik elrángatott Adam mellől. Hátrafogta minkét csulóm, mire felsszisszentem. A másik három őr Andrewwel együtt közelebb lépett Adamhez. Andrew gyomron vágta Adamet, mire ő a földre esett. Egy másik meg sokkolót húzott elő.

-Ne! -kiáltottam fel. Adam a földre zuhant.

-Vigyétek el! -mondta Alexander.

  Mindent megtettem, hogy kiszabaduljak az őr szorításából, de nem volt elég. Az őr belökött a sötét szobámba. Majd rámzárta az ajtót. Nehezen felkeltem és az ajtóhoz futottam, de az kulcsra volt zárva. Dreamlight mindvégig aggódva figyelt.

-Eresszetek ki! Alexander! Engedjetek ki! Ne tedd ezt! Kérlek! -addig kiabáltam, míg el nem ment a hangom.

  Egész éjjel forgolódtam. Hallottam Adam kiáltásait. Kínozták. Nemegyszer rohantam ki a mosdóba, mert a gyomrom nem bírta. Reggelig teljesen elgyengültem. A ruhámat nem vettem le, nem volt erőm hozzá. Reggel Andrew kopogott be az ajtómon.

-Kész a reggeli, készülj el és gyere! Alexander vár.

  A készülődés hosszabb volt, mint bármikor máskor. Nehezen vettem erőt magamon, még úgy is, hogy Dreamlight nagy segitségemre volt. Adam reggelinél nem volt az asztalnál. A gyomrom újra forogni kezdett. Amit leerőltettem a torkomon Alexander kényszerítésére, hamarosan visszaköszönt, ezért Alexander úgy döntött, hogy nem megyek ma suliba, ahogy persze Adam sem. De választhattam a szobámban ülök egész nap, vagy maglátogatom Adamet. Az utóbbit választottam. A folyosón Alexander hozzám fordlt:

-Lea, te értesz a sebfertőtlenítéshez? -kérdezte. A hangjában semmiféle érzelem nem volt.

-Igen értek... -éreztem, ahogy kifut a vér az arcomból. Ekkor a kezembe nyomtak néhány rongyot és egy üveg sebfertőtlenítőt és kinyitották előttem az ajtót. Adam keze és lába az ágyhoz volt kötözve. Az előző napi nadrág volt rajta. A háta viszont tele volt vékony vágásokkal, zúzódásokkal és kissebb nagyobb sebekkel. Az arca vörösen izzott.

-Istenem! -nyögtem fel majd, odarohantam hozzá és a homlokára tettem a kezem. Tűz forró volt. A torkom elszorult és könnyek folytak le az arcomon.

-Lea...

-Cssit! Ne beszélj... Annyira sajnálom... Ez az egész az én hibám... -mondtam majd az egyik rongyot bevizeztem és a homlokára raktam, egy másikat pedig a fertőtlenítőbe mártottam és elkezdtem a mélyebb sebeket, vágásokat kitisztítani. Adam eleinte csak a fogait csikorgatta mikor hozzértem, de egy idő után újra, meg újra felkiáltott.

-Sajnálom... Bocsáss meg. Folytatnom kellett volna. Akkor talán nem büntet meg.

-Nem a te... hibád volt... Áu!

  Mélyet sóhajtottam. Pár órán belül befejeztem. Az asztalon megláttam egy kést. Gyorsan eloldoztam Adamat. Eddig nem mertem, mert féltem, hogy a fájdalom miatt, talán még nagyobb kárt tesz magába. Majd farkasszemet néztem a késsel. Rengeteg opció eszembe jutott mit tehetnék vele. Majd hirtelen megrettentem saját gondolataimtól és a kés a padlóba fúródott. Nagyot nyeltem, és mélyeket lélegeztem. Éreztem, ahogy egyre jobban az őrület határára sodródom. Mert a rémálmok kezdtek valósággá válni. És semmit sem tehettem. Leültem a szobában levő kanapéra. Dreamlight fejét a lábamra hajtotta. És onnantól kezdve nem emlékeztem semmire.

  Reggel, mikor kinyitottam a szemem a szellő lágyan lengette a függönyt. Adam még mindig aludt. Hátára vastag pokróc volt terítve. Ahogy rajtam is volt egy. Meglepetten néztem körül a szobába. Majd megéreztem azt a furcsán ismerős illatot. Míg az ablakon át az ősz illata szállt be az ablakon én éreztem valami mást is. Az erdőnek az illatát. Megdermedtem. Az illat a pokrócokból jött. Az ajtón ekkor hirtelen kopogtattak. Felugrottam és az ablakhoz rohantam. Gyorsan próbáltam becsukni és a kezem remegett. Az ajtón mostmár dörömböltek.

-Lea!! Azonnal nyisd ki! -Andrew hangja volt.

-Megyek! -mondtam, de nem értettem, hirtelen miért nem jönnek be. Az ajtóhoz egy szék volt támasztva. Megrémültem. Majd észbe kaptam és elrántottam a széket onnan.

-Miért zárkóztál be!? -rontott nekem Andrew. Egészen a falnak szorított.

-Én... én.. nem tudom az hogy került oda...

-Na persze. -mondta majd megragadra a karomat.

-Ereszd el! Most rögtön! -szólalt meg hirtelen Adam. Felült és szigorúan Andrewre nézett.

-No lám, az álomherceg is felébredt.

  Erre Adam felállt. Nem mozgott se lassan se gyorsan, de az arca megrándult. -Arról volt szó, hogy én nevelem meg és nem arról, hogy te, szóval azt mondtam elég.

-Te sosem leszel elég kemény hozzá. -vigyorgott gonoszul. -Lehet, hogy engedélyt kéne kérjek Alexandertől a nevelésére.

  Megpróbáltam szabadulni a szorításából. De még jobban a falhoz szorított. Adam Andrew vállára rakta a kezét és hátrarántotta, mire elengedett. Majd felkapta az ingét kézen fogott és levezetett a lépcsőn. Alexander éppen reggelizett. Mi is leültünk az asztalhoz.

-Adam, elmesélnéd mi is volt ez az egész?

  Ekkor vettem észre, hogy Andrew az ajtóban áll.

-Öhm.. Az éjjel megkértem Leát hogy támassza ki az ajtót, mert nem akartam, hogy bárki is bejöjjön. Nagyon rosszul voltam. De butaság volt.

-Sok butaságot követünk el az életben, míg rájövünk arra mi is nekünk a jó. -mondta Alexander közben rám nézve.

  Ezután szótlanul ültünk. Majd elvittek engem a suliba. A folyosón sétálgattam. Az órák pedig teltek múltak. Aggódtam Adamért. És Jasonért. Ott volt velem egy szobában. És nem álmodtam. Viszont Alexander elkaphatta volna. Vagy Andrew. És akkor mindkettőnknek vége. De hogy került volna ő ide? Ez lehetetlen, sőt őrültség. A szünetben kilógtam a suliból. Ma nem volt velem senki, és nem érdekelt, hogy bárki is észre veszi, hogy eltűntem. Mindenki levegőnek nézett amugyan is. Valószinűleg Alexander parancsára. A parkban a fákról esőként hullottak a falevelek. Leültem egy padra, majd a falra emeltem a pillantásom. Onnan pedig fel a hegyekbe. Bárcsak ott maradtam volna. De nem tehettem.

-Annyira sajnálom, Jason.. Szeretlek...Örökké.. -mondtam letörölve újból néhány könnycseppet.

-Én is. És hiányoztál!

-Jason! -kiáltottam fel. Ő ott állt. A szél felkerekedett körölüttünk. A szívem nagyot dobbant.

-Te nem lehetsz itt. -suttogtam remegve.

-De itt vagyok. -mondta nyugodtan, majd lépett egyet felém. Én hátat fordítottam.

-Lea, kérlek... Ne taszíts el újra. Félek azt... azt nem bírnám még egyszer elviselni.

  Visszafordultam. De nem tudtam elviselni azt a megtört tekintetet. A torkom elszorult. A lábam viszont ismét az ellenkező irányba taszított. És az eszem is. De akkor Jason elkapott. Átölelt hátulról, mindenhol borzongás futott át rajtam. És többé nem mozdultam. A világ kezdett újra alakot ölteni előttem. És a falevelek boldogan táncoltak, hogy eggyé váljanak az avarral. Ahogy mi is eggyek voltunk Jasonnel. Majd a következő pillanatban egy ág reccsent mögöttünk. Egyszerre pördültünk meg.

-Jason, mit keresel itt!? Megőrültél!? -kiáltotta felénk Adam.

-Adam!

-El fogsz szúrni mindent! -Adam teljesen kikelt magából.

-Adam, hagyd abba! Kérlek! Ha meghallják... -kérleltem őket.

  Adam rám nézett és én megsajnáltam. Jason viszont szintén felhúzta már magát.

-Csak látni akartam Leát! Azt, hogy jól van-e.

-Mostmár látod jobb lenne, ha most visszamennél.

-Nem!

-Tessék!?

-Azt mondtam, nem megyek el a városból nélküle!

-Nem kell elmenj a városból. Figyelj, később megoldom, valahogy, hogy együtt legyetek. Kérlek várd ezt ki, most itt veszélyes. -az utolsó szónál megrándult az arca. És én akkor megértettem. Ha Alexander megtudja, hogy Adam összejátszik az erdőlakókkal nagyobb büntetést kap mint eddig. Adam hirtelen térdre esett. A fájdalom az arcán nyilvánvaló volt. Odarohantam, Jason pedig követett. Lekaptam Adamről a kabátot a hátán a sebek felszakadtak s a vér átütött a ruháján.

-Jason, vissza kell vinnem. -mondtam és felsegitettem Adamet.

-Segitek. Egyedül nem bírod.

-Nem láthatnak meg téged. -nyögte Adam majd nagy nehezen felállt. -Az apám kerestet egy fekete lovast. Gondolom nem kell elmagyaráznom ki az. Menj a szegény negyedbe. Siess!

  Jason felém sétált majd egy csókot nyomott az ajkamra.

-Visszajövök ígérem.

-Tudom. -mondtam, majd még sokat néztem a hátam mögé, ahogy távolodott.

  Nem tudom, hogyan jutottunk haza, de most mindent kissé reménytelibbnek láttam mint eddig.

  Napok jöttek és mentek. A városban mindenki a bálról beszélt. Hogy rengetegen lesznek és milyen felemelő érzés lesz azon a gyönyörű bálon részt venni. Na meg arról is, járt-kelt a szóbeszéd, hogy Alexander is ott lesz velem, és Adammel. Jasonnel addig amíg nem találkoztunk leveleztünk, de ilyenkor mindig rettegtem, hogy ezek a levelek rossz kézbe kerülnek. Az egyik nap viszont furcsa levelet kaptam. Adam hozta be és leült az ágyam szélere vele.

-Az erdőből jött.

  Gyorsan kinyitottam.

Kedves Lea!

Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de ez most talán a hasznunkra lehet. Mindenkinek nagyon hiánzol.

Bianca és Niki is nagyon sokat gondolnak rátok. Viszont fontos feladatotok van. Lea, most megtudhatod ki is vagy igazán.

Alexander irodájában van egy titkos ajtó. A kandallóra 4 árnyék van faragva, de van egy domború rész, mely farkast alkot.

Ő nyitja az utat neked.Ha megtalálod az emlékek könyvét megtalálhatod a válaszokat is. Az álmaidra és mindenre.

De légy nagyon óvatos! Egy óvatlan mozdulat és megváltoztatod a jövőnk.

Sok sikert!

Winston

   Még sokáig néztem a papírt, melyet végül Adam kapott ki a kezemből és elolvasta. Majd fel-alá kezdett járkálni.

-A bál. Apám szinte mindig az irodájában van. De a bálon neki is meg kell jelennie.

-Csakhogy nekünk is ott kell lenünk. Elfelejtetted?

-Igen. De majd keltünk egy kis zavart, ne aggódj.

-Ma délután ruhapróba lesz. Addig Andrew lesz velem.

-Igen. Csakogy apám kijelentette, hogy tartsak veletek. És amúgy sem vagyok oda a gondolatért, hogy egyedül legyél Andrewwel.

-Én sem. Köszönöm Adam.

-Nincs mit köszönnöd.

  Hálát adtam az égnek, hogy Adam is velem lesz, majd kiléptem a szobából.

  A szalonban rengeteg ruha volt, de én unottan válogattam közöttük. Már nem érdekelt az egész. Adam egy ideig még próbált kedvet csinálni nekem hozzá, de aztán már mindketten csak színleltük érdeklődésünket a ruhák iránt. Adam egyszer csak lekapott egy bordó ruhát az egyik válfáról. És meglengette az orrom előtt.

-Ez jó lesz. Szerintem mostmár tünjünk el innen mihamarabb.

-Egyet értek. -sóhajtottam. Felvettem a ruhát melyet mintha rám szabtak volna, majd hazamentünk.

  Az éjszaka nyugtatóan csendes volt. Nem hagytam el a szobámat. Az ányon fekve lehúnytam a szemem. Majd megrohantak az emlékek. Amióta találkoztam Jasonnel egyre többször. Az erdőben láttam magam és Dreamlightot futni. Jason rám nevetett és felém futott. Szorosan karjaiba zárt, majd minden elsőtétült. Mikor újra kinyitottam a szemem odakintről ragyogóan sütött a napfény. Tudtam, hogy a szüleim ma délelőtt átjönnek és itt lesznek egészen addig, amíg a bál kezdetét nem veszi. Így hát gyorsan fel kellett öltöznöm, ha nem akartam Andrewwel találkozni a szobám előtt. Adam a reggelinél várt, de apja nem volt vele.

-Hol van Alexander? -kérdeztem meglepetten.

-Az irodájában. -felelt szűkszavúan Adam. Nem volt jó kedve és tudtam miért. Egész éjjel leste, hogy az apja mikor hagyja el az irodát, de az nem jött ki onnan, vagy ha igen kulcsra zárta. Adam aggódott, hogy ha megint kulcsra zárja nem fogunk tudni bejutni.

-Fáradt vagy?

-Egy kicsit.

  Ekkor egy kocsi hajtott fel a felhajtóra. Alexander pedig megjelent az ajtóban.

-Itt vannak a szüleid Lea.

  Először kérdőn Adamre pillantottam. Ő csak bólintott. Erre felálltam. Alexander felém nyújtotta a kezét. Mély levegőt vettem. Adammel megbeszéltük, hogy úgy teszek mintha megváltoztam volna. Nagy erőfeszítésembe telt. A félelem nőt a szívembe és gombóccá vált a torkomban. Alexander csókot nyomott a kezemre, majd Adamre nézett. Éreztem, ahogy próbál provokálni. Megszorította a kezemet. Meg se rezdültem és erre büszke is voltam. Alexander Adamre nézett elismerően.

-Látom sikerült megnevelned. Azt hiszem érdemes volt téged is keményebben fogni. Ennek örülök. -Adam csak bólintott. De a szemében fény villant. Félelem és harag fénye. Megborzongtam, de tovább sétáltam mintha mi sem történt volna. Dreamlight mindenhova követett, de ő sem rezzent meg.

-Lea! Leányom jól vagy? -rontott ki apám a kocsiból majd aggódva átölelt.

-Köszönöm, apám igen.

-Öhm.. -apám nem tudta mit mondjon erre. Adamre majd Alexanderre nézett.

-Fáradjatok beljebb. -felelt Alexander, majd anyámnak is kezet csókolt, aki épphogy csak egy pillantást vetett rám.

  Adam felém nyújtotta a karját és visszakísért a házba. Ott Alexander felénk fordult.

-Bocsássatok meg, de lenne egy kis megbeszélni valóm a szüleiddel. Addig mondjuk sétáljatok egyet.

  Közösen bólintottunk majd távoztunk.

-Vajon mire készülnek? -kérdeztem a vendégek érkezése előtt Adamet.

-Fogalmam sincs. De van egy olyan érzésem, hogy semmi jóra.

  Nem sokkal később a vendégek sorra érkeztek. Adam és majdnem minden férfi állarcban volt. Nem értettem miért, de Adam azt mondta ez a hagyomány az ilyen bálokon. Egyre több vendégnek mutattak be és én egyre többnek felejtettem el a nevét. A végén már csak mosolyagtam és bólogattam. Majd megindult a keringő zene. Adam elrángatott az ajtó mellől egészen a táncparkett közepére.

-Adam, nem hiszem, hogy ez jó ötlet...

-Bízz bennem.

-Hát.. rendben. -mondtam majd Adam a táncparkett közepére állított. Mindenki minket nézett. Adam is maszkot húzott elő majd az arcára húzta.

  Majd a zene hangosabbá vált a fények pedig elszürkültek. Majd egyre több pár csatlakozott hozzánk. Adam mosolygott végig a tánc alatt. Majd a zene megváltozott. Erősebb, gyorsabbá vált. Keringőről salsára váltott. Adam hirtelen megpörgetett. A mögöttem levő párral cseréltünk párt. A tánc pedig folytatódott. Ahogy megfogtam újdonsült partnerem kezét borzongás futott végig rajtam. Amikor pedig megláttam vadítóan kék szemeit, a szivem dobbanásai kihagytak egy ütemet. És fordult velem egyet a világ.

-Jason... -suttogtam. A fények kihunytak, majd újra felvillantak. Megpillantottam Adamet és nem hittem a szememnek amikor Biancát is, aki vele táncolt. Adam mosolyogva rám kacsintott. Majd a zene is lassan elhallgatott és egy lassú szám kezdődött. Jason szorosan megragadta a kezem és a terasz felé húzott. Odakint a levegő hűvös volt és megborzongtam. A telihold felettünk ragyogott.

-Jason el kell engedned! -próbáltam kiszabadítani magam. Ha Alexander itt találja...

-Soha nem tudnám megtenni... És ezen az éjszakán nem is akarom.

-Jason kérlek.. Nem kellett volna idejönnöd.

-De igen. Mert te itt vagy.

-És te veszélyben vagy itt. Ha Alexander rájön..

-Nem fog rájönni.

-Felelőtlen vagy.

-Tessék? Miért lennék az? Mert nem tudok nélküled élni?

  Könnyek gyűltek a szemembe.

-Jason én.. én félek. Mi lesz ha itt találnak?

-Csss. Lea nem lessz semmi baj. Én is féltem, hogy elveszítelek, de most itt vagyok. Kérlek, ne küldj el ezért.

-Lea, Jason! -jött ki Adam és Bianca a teremből. -Félünk, hogy a mulatságnak vége.

-Hogy érted ezt?

-Segitened kell a könyv miatt. Apám nem tudta bezárni az irodát. Bianca és Niki fedeznek, Jason a kucs nálad van ugye?

-Igen. -mosolygott rám diadalittasan Jason. Én meg csak bámultam.

-Ezt nem hiszem el! -mondtam mikor már a folyosón loholtam Adam után. -Te tényleg minden elterveztél, de butaság volt őket ide hívni.

-Bocs, de másra nem számíthattam. Ez volt az egyetlen megoldás. -Adam kinyitotta előttem az ajtót én meg egyenesen a kandallóhoz léptem. Ahogy felfedeztem a farkast kezem érintésére megfordult a fal a kandallóval együtt.

-Hogy ezt én még soha nem vettem észre?

-Adam, nincs időnk erre. Winston nem mondta milyen könyvet keressek.

-Halgass az ösztöneidre.

  Ekkor megpillantottam egy könyvet, melyen az árnyékok egy-egy állata domborodott ki. Kinyitottam, az első lapon két farkas szerepelt. "A farkas mutat utat."

-Ez az! -kiáltottam fel, majd mindent gyorsan visszarendeztünk. Niki viszont hirtelen ránk nyitott, míg mi majdnem szívbajt kaptunk Adammel. Míg Biancán a szeméhez illő kék, Nikin egy őszies szinekben pompázó gyönyörű ruha volt.

-El kell tünnötök innen! Adam, az apád valamilyen bejelentésre készül.

-Tessék? -kérdeztük egyszerre.

-Siessetek!

  Végig rohantunk a folyosón vissza a bálterembe, majd ahogy Alexander észre vett magához intett minket. Bár a szívem hevesen zakatolt örültem, hogy a könyvet Nikire bíztam és nem maradt a kezemben.

-Most pedig örömmel jelentem be az itt megjelent tisztes társaság előtt, hogy Adam és Lea mostantól hivatalosan is jegyesek! Az esküvőre pedig hamarosan sort kerítünk és erre az ünnepélyes eseményre sok szeretettel meghívunk minden kedves jelenlevőt!

  A kijelentéseket hangos taps és újjongás követte. Bennem pedig megfagyott a vér és meg sem bírtam mozdulni. Még egy pillanatra megláttam Jason meglepett arcát. És senki mást nem, csak őt láttam...